Befejeződött a Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola felújítása, bővítése, valamint az új tornacsarnok építése 1,7 milliárd forintból a Békés megyei Vésztőn.

Kepenyes András, a Gyulai Tankerületi Központ irodavezetője a tornacsarnok pénteki hivatalos átadóján a helyszínen elmondta, céljuk korszerű, befogadó oktatási környezet kialakítása és fenntartása, de ez csak a „vázat” jelenti, ehhez jön még a „tartalom”, amelyet a pedagógusok adnak.

Hozzátette, a tankerület az uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretből 3,4 milliárd forintot nyert el, amelyből Vésztő mellett Sarkadon és Dévaványán is megújult összesen 7300 négyzetméter, ezer gyermek oktatási környezete vált komfortosabbá.

Emlékeztetett, Vésztőn több mint 300 évre nyúlik vissza az oktatás, a 19. században, hatosztályos rendszerben, már több mint 600 diák tanult a településen; a jelenleg mintegy 400 diákot oktató Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola jogelődje 1979-ben jött létre.

Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő beszédében – utalva a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajló köznevelési konzultációra – azt mondta, a pedagógustársadalom „többet érdemel, mint ahol most tart”, de feltétel volt az uniós forrásokról szóló megállapodás, amire végül a vártnál egy héttel hamarabb került sor.

„Ez ad tárgyalási alapot arra, hogy rendeződjenek a kérdések” – tette hozzá.
A politikus aláhúzta, a beruházásnak lakosságmegtartó ereje is van; megjegyezte egyúttal, hogy Budapesten sok iskolának nincs ilyen tornacsarnoka.

Karakas Anikó (független) polgármester elmondta, régi vágya teljesült a városnak. Hozzátette, a program célja a hátránykompenzáció, a gyerekek közötti szociális különbségek csökkentése is.

A beruházás lehetőséget teremt a sport és a mindennapos testnevelés gyakorlására is, amely a 21. század közoktatásának nagyon fontos része – jelentette ki a polgármester.
A csaknem hétezer lakosú városban felújították a több mint kétezer négyzetméter hasznos alapterületű iskolaépületet, a tantermeket, és bővítették is mintegy négyezer négyzetméterrel. Új könyvtárat, 142 fő részére alkalmas ebédlőt, egy tánctermet, két új szaktantermet és fejlesztőszobát, továbbá iskolapszichológusi irodát alakítottak ki. Az udvaron közösségi teret hoztak létre és akadálymentesítés is történt.

Emellett megépült egy több mint kétezer négyzetméter hasznos alapterületű, úgynevezett C típusú tornacsarnok két szertárral, hat gyermek- és három tanári öltözővel, vizesblokkokkal, valamint orvosi szobával. A csarnok elektromos mozgatású függönnyel három részre osztható, így egyszerre akár három osztály testnevelésórája is megtartható. A komplexum alkalmas kosár-, kézi- és röplabdameccs lebonyolítására is.
A beruházás 2021 áprilisában vette kezdetét, idén szeptemberre az iskolaépületet a kivitelező Tömb 2002 Kft. és a Futizo Kft. befejezte. A tornacsarnokot a Vektor Építőipari Vállalkozási Kft. építette.

A Gyulai Tankerületi Központ eredetileg 794 millió forint uniós támogatást nyert el a beruházásra, amelyet további 250 millió uniós- és 584 millió forint magyar forrással egészítettek ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük