Hild József Budakeszi út 38. szám alatti egykori villája eddig csak rendezvények alkalmával volt látogatható, mostantól azonban már virtuálisan is megnyitja kapuit a közönség előtt.
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének (MMA MMKI) virtuális sétája során végigjárható a földszint és az alagsor, de még a villa körüli kanyargós út is – olvasható a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az épületben helyiségről helyiségre lehet kalandozni, miközben információkat hallhatnak és olvashatnak az érdeklődők a villa történetéről.
A legfontosabb tudnivalók az egyes tárgyakhoz kapcsolódó információs boxokban kaptak helyet, amelyeket minden helyiségben külön hanganyag kísér és egészít ki, de igény szerint ez akár ki is kapcsolható. Az érdeklődők a villát virtuálisan végigjárva megismerkedhetnek az épület történetével, Hild József építészetével, a villa felújításának részleteivel, az egyes helyiségek funkcióival és a kutatóintézet munkájával.
Egy gombnyomással előhívható a villa kicsinyített alaprajza, amelynek segítségével bármelyik helyiségbe el lehet jutni egyetlen kattintással, de az is kiderül, hogyan nézett ki a budai helyvidék az 1830-as és az 1840-es években, amikor az 55 éves Hild József megtervezte és megépíttette saját maga számára az épületet.
Kiderül a programból az is, hogy a 2016-os felújítás milyen célból valósult meg, valamint, miként történt a villa belsőépítészeti kialakítása Kokas László és a Kokas Műterem tervei szerint.
A villa alagsorában található boltozatos szoba az egyetlen helyiség az épületen belül, amely teljes egészében fennmaradt Hild József eredeti tervei szerint, mivel egyik építész sem változtatott rajta a felújítások során. Ezt funkciója is tükrözi, hiszen a helyiségben egy emlékszoba kapott helyet a mester építészetét és életművét bemutató tárlattal együtt, amely eddig csak a rendezvények idején volt megtekinthető.
Most betekintést lehet nyerni ebbe a kis helyiségbe is, ahol minden fontos információt meg lehet találni a tárlatról. A kertet virtuálisan körbejárva az is kiderül, hogy mikor épült és mi célt szolgált a telken elhelyezkedő másik épület, a Svájci-lak, és miért éppen ebben a stílusban tervezték meg és újították fel.
A hanganyagok és a kiegészítő információk a magyar mellett angol nyelven is elérhetők. A séta az MMA MMKI honlapjáról mobiltelefonról és böngészőből is elindítható, és minden típusú eszközön megjeleníthető.
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Kutatóintézetének kialakítása Helyszín: 1121 Budapest, Budakeszi út 38–40., HRSZ 10868 Beruházó: Magyar Művészeti akadémia titkársága, 1034 Budapest, Kecske utca 25. Főtitkár: Dr. Kucsera Tamás Gergely
Generáltervező: Kokas Műterem Kft . – Kokas László vezetőtervező • Építészet: Kokas Műterem Kft . – Kokas László vezetőtervező • Költségvetés: Novaép Bt. -Nyüsti László • Talajmechanika: Mélyvíz Bt. – Tövisháti Ákos, Tövisháti András • Faanyagvédelem: Sz-favéd Kft . – Dr Szabó Miklósné • Vízszigetelés: Kürtös Zoltán • Geodézia: Gap-tan Kft . – Buzás Balázs • Hőszivattyú: Geowatt Kft . – Fodor Zoltán, Viszkok János • Belsőépítészet: Kokas Műterem Kft . – Kokas László, Lukács Péter • Statika: LCSL Kft . – Lengyel Csaba • Gépészet: Szatmári és Szatmári Bt. – Szatmári Örs, Jagasics János; Érchegyi Generál – Érchegyi Csaba • Elektromosság: Provill Kft . – Ivanics Zoltán • Kertészet: Tér-Team Kft . – Szabó Gábor, Orbán Nóra • Akadálymentesítés: E2 Stúdió Kft . – Fülöp Erika • Tűzmegelőzés: Diestro 9 Kft . – Györkös Tivadar • Látványtervek: Kokas Műterem Kft . – Cigány Kató, Lukács Péter