„Az energiapozitív otthonok építésére és felújítására irányuló korai tervezési intézkedéseken alapuló adaptálható technológiai megoldások” elnevezésű, teljes egészében európai uniós finanszírozású pályázat révén egy 1985-ben épült, ötszintes, százlakásos panel-lakóépület kisebb része újulhat meg.

A pályázat célja, hogy az energetikai felújításokat követően össze tudják hasonlítani a nem korszerűsített és a modernizált ingatlanok energiafelhasználását – írták.

A beruházás során negyven, összesen 2400 négyzetméternyi önkormányzati szociális bérlakás hőszigetelése valósul meg, az ingatlanokba új nyílászárókat építenek be, kicserélik bennük a radiátorokat, felújítják a lakásokat kiszolgáló gépészeti berendezéseket, továbbá napelemeket szerelnek a ház tetejére.

A közlés szerint a januárban induló beruházás eredményeként a felújított és a hagyományos épületrészek közötti energetikai különbség miatt a fenntartási időszak során pontosan lehet majd vizsgálni a tényleges elért energiamegtakarítást.

A pályázatot egy csaknem húsz tagot számláló nemzetközi konzorcium tagjaként nyerte el az önkormányzat. Összesen hatmillió euró áll rendelkezésére hasonló beruházásokra többek között Törökországban, Svédországban, Belgiumban, Spanyolországban, Szerbiában, Olaszországan, Írországban és Magyarországon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük