Marsi Péter, a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetőjeének tájékoztatása szerint a törökszentmiklósi önkormányzat 500 millió forintot nyert a mintegy 1200 négyzetméteres csarnok és a hozzá tartozó szociális helyiség építésére a Terület- és településfejlesztési operatív program plusz (TOP Plusz) pályázatán.
A létesítményt a Kombájn utca végén levő szabad földterületen építik majd fel, a kivitelezés a tervek szerint az idén kezdődik, és a jövő év végén fejeződik be. A létesítményt a tervek szerint bérbe adja majd az önkormányzat – közölte.
Elmondta: a beruházásra azért van szükség, mert több helyi, illetve térségi vállalkozás keresett termelésre alkalmas helyiséget. Az ipari parkban, ahol mintegy ötven cég működik, az önkormányzat már szinte minden értékesítésre szánt területet eladott.
Az új tulajdonosok közül többen már elkezdték, vagy a közeljövőben fogják megvalósítani a tervezett fejlesztéseket – fűzte hozzá. Az osztályvezető fontosnak nevezte új munkahelyek létesítését a városban, illetve azt, hogy a helyi vállalkozások korszerű körülmények között termelhessenek, lehetőséget adjanak számukra a bővítésre.
Marsi Péter beszámolt arról is, hogy az önkormányzat 250 millió forintot nyert belterületi gyűjtőutak fejlesztésére, szintén TOP Plusz pályázaton. A támogatásból korszerűsítik a forgalmas Vásárhelyi Pál és Földvári utcák legrosszabb állapotú szakaszait, illetve a Vásárhelyi Pál utca érintett szakasza melletti harminchárom férőhelyes parkolót – mondta.