Jelentősen lassult az áremelkedés üteme a fővárosi újépítésű lakások piacán, de az átlagos négyzetméterár így is átlépte a másfél milliót, míg a legdrágább projektben már 3,9 millió forintért kínálnak egy négyzetmétert.

A tavalyi év negyedik negyedévében mért adatok alapján Budapesten 346 új építésű lakásberuházás van folyamatban, ezekben 27,9 ezer lakás épül. A projektek száma tavaly decemberben 11,3, a lakások száma pedig 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban – emelte ki Soóki – Tóth Gábor, az Otthon Centrum felmérésről szólva. A lakásállomány 31,7 százaléka, 8,8 ezer lakás tervezett, ami nominálisan megegyezik az egy évvel korábbi értékkel, de arányaiban nézve 1,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A hirdetett lakások száma nominálisan ugyancsak megegyezik az egy évvel korábbi értékkel, de arányaiban szintén 1,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban – összegezte az Otthon Centrum elemzési vezetője.

A negyedik negyedévben 33 új projekt és nagyjából 1300 lakás jelent meg online felületen. Ezek a számok alacsonyabbak az egy évvel ezelőtti értékekhez képest, amikor is 46 projektben 2500 lakás szerepelt az adatbázisban.

Ugyanakkor tovább nőtt a hirdetett projektek kínálati négyzetméterára: a középérték 1 554 000 Ft/m2, ami jelentős 26,5 százalékos árnövekedést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. Ám figyelemre méltó változás, hogy a tavalyi III. negyedévhez viszonyítva mindössze 3,5 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis a növekedés üteme lassult az utóbbi hónapokban, jelezte a szakember. A városrészek között jelentős árkülönbséget mért az Otthon Centrum, 948 000 – 2 895 000 forint között váltakozik kerületenként az átlagos kínálati négyzetméterár. A legdrágább projekt négyzetméterára 3,9 millió forintra nőtt.

A legdrágább kerületek sorrendje a kínálati négyzetméterárak tekintetében kismértékben változott. Jelenleg az V. kerület vezet 2,895 milliós átlagos négyzetméterárral, amelyet a II. kerület 2,71 milliós fajlagos ára követ. A dobogó alsó fokára az I. kerület 2,63 millióval fér fel, míg a XII. kerület 2,86 millióval a negyedik. A többi kerület ettől az árszinttől jócskán elmarad, mivel a sorban következő VI. kerületben 1,9 millió forint az átlagos négyzetméterár.

A többi budai és belvárosi kerületben 1,5 millió forint körül alakult a négyzetméterár, míg a külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben 1 millió forint körüli négyzetméterárak a jellemzőek. A legolcsóbb kerület továbbra is a XXIII. átlagosan 948 ezer forinttal. Ezen kívül csak a XX. kerületben (974 ezer Ft/m2) nem éri el az átlagos négyzetméterár a millió forintot.

A legtöbb beruházás és lakás továbbra is a XIII. kerületben épül, mely évek óta stabilan tartja magát az első helyen. A 72 projekt és 8,9 ezer épülő és tervezett lakás a kerületek között kiemelkedő és az előző felmérésekhez képest is több, de a kerületben korábban előfordultak ennél magasabb számok is. A városrész eddigi legnagyobb kihívója a budai oldalon a XI. kerület volt, ám a projektek számában a III. kerület beérte és újabban mindkét kerületben 43 beruházás indult el. Lakásszámban azonban a város budai oldalán a XI. kerület vezet 5600 épülő lakással, ami a kerületben folyó több száz lakásos beruházásnak köszönhető: ezt egyetlen kerület sem tudta megközelíteni a Duna ezen oldalán. A legkevesebb projekt és lakás az V. kerületben épül, ahol mindössze egy projektben kínálnak lakásokat, melyet az I. és XVI. kerület követ két-két projekttel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük