A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot a jezsuiták alapították 1593-ban
Átadták a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium felújított melléképületét. A tanintézet főépületéhez hasonlóan az egykori Zárda is a magyar kormány támogatásával újult meg.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot a jezsuiták alapították 1593-ban. Főépülete a székelyföldi város egyik legfontosabb szecessziós műemléke, 1910-ben épült a magyar állam és a Római Katolikus Státus együttműködése révén. 2018-ban kezdték el felújítani a magyar kormány 1,5 milliárd forintos támogatásából, 2020-ban készült le.
Tavaly a magyar kormány újabb 720 millió forintos támogatást biztosított az elemi osztályokat befogadó melléképület már megkezdett felújításának a befejezésére és a tanintézet kollégiumának a tatarozására. Előbbi most készült el, az egykori Római Katolikus Leánynevelő Intézet, ismertebb nevén Zárda már napjaink igényeinek megfelelő, korszerű tantermeknek ad otthont.