kezdődhet az Avasi kilátó felújítása Miskolcon

kezdődhet az Avasi kilátó felújítása Miskolcon

Projektinformációk:

  • A projekt jellege: Korszerűsítés, felújítás, fejlesztés,
  • Stádium: Megvalósítás
  • Épülettípus: Turisztikai
  • Projekt:: Avasi kilátó, Kilátó ReStart projek
  • Támogatás, program: 440 millió forint, uniós forrás
  • Közreműködők: Önkormányzat,Hofer Miklós, Vörös György,Viszlai József, Épkar Zrt.
  • Helyszín: Miskolc

Átadták a munkaterületet hétfőn, indul az Avasi kilátó felújítása, a tervek szerint az év végén vehetik újra birtokba a miskolciak a város megújuló szimbólumát.

A Kilátó ReStart projekt újabb állomását jelentő munkaterület-átadáson Szopkó Tibor alpolgármester úgy fogalmazott: „a kilátó fejlesztése szimbóluma a város fejlődésének”.
Azt is szimbolizálja, hogy összefogással még a legnehezebb időkben is jelentős fejlesztéseket tudunk megvalósítani – mondta, utalva arra, hogy a Miskolcot vezető Velünk a Város frakcióból többen is jelen voltak az eseményen.
Emlékeztetett, a történelmi Avason csapadékvíz-elvezetők és utak újultak meg, valamint egy szabadtéri rekreációs parkot is kialakítottak korábban.
A kilátó felújítása – a többéves előkészítést követően – napokon belül elkezdődik, a kivitelezőnek legkésőbb március 10-éig fel kell vonulnia a területen.

A munka nyolc hónapot vesz igénybe, a tervek szerint novemberre végeznek vele, a megújult kilátót az év végén vehetik újra birtokba a miskolciak.
Az Avasi kilátó sziluettje, karaktere alapvetően nem változik, de jóval korszerűbb lesz, a terveket Viszlai József Ybl Miklós-díjas építész, Miskolc város korábbi főépítésze készítette.

A munkálatok során az épületet statikailag megerősítik, cserélik a teljes épületgépészetet, a padlóburkolatot, nem használt antennákat távolítanak el az épületről, és a lépcsőket is megerősítik, javítják a falakat.
Ezen túl a kilátóban található kávézó mind infrastrukturálisan, mind energetikailag megújul, továbbá a korábbinál is egyedibbé teszik majd az épületet a presszó padlótól tetőig érő ablakaival, valamint az egyedi fénymegvilágítással.

A földszinti szabadtéri terasz pedig alkalmas lesz szabadtéri előadóestek, zenei rendezvények, koncertek, fogadások megtartására.

A beruházás több mint 440 millió forint uniós forrásból valósul meg, de a projekt részeként nemcsak az Avasi kilátót újítják fel, hanem egy sétányt is kialakítanak az alatta lévő területen, és megújul a Győri Nagy Lajos lépcsősor, valamint a Toronyalja utca is.

Cserélik továbbá az épület környékén a díszburkolatot, az utcabútorokat és a kandelábereket. A fejlesztések teljes összege így eléri a nyolcszáz millió forintot.
Az Avasi kilátó felújításáról szóló kivitelezési szerződést március 1-jén írta alá Veres Pál, Miskolc polgármestere és Szeivolt István, a közbeszerzési eljáráson nyertes ajánlatot tevő Épkar Zrt. vezérigazgatója.

Az első kilátó az Avas-tetőn 1906-ban épült ideiglenes jelleggel, mindössze két hét alatt, II. Rákóczi Ferenc tiszteletére. 1907-ben le is bontották. Állandó torony csak szűk harminc évvel később épült ott, de azt 1943-ban (más adatok szerint 1942-ben) tűz rongálta meg. 1956 decemberében aztán csaknem teljesen összedőlt: a legenda szerint egy szovjet tank lőtte szét az 1956-os forradalom leverésekor.

A ma álló tornyot Hofer Miklós és Vörös György tervezte, már nem fából, hanem betonból épült, 1963. augusztus 20-án avatták fel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük