Projektinformációk:
- A projekt jellege: Átalakítás, átépítés
- Stádium: Megvalósítás
- Épülettípus: Lakás, kereskedelmi
- Projekt:: Az egykori ruhagyár
- Bekerülés: 6 milliárd forint
- Közreműködők: Zallure Park Kft., önkormányzat
- Helyszín: Zalaegerszeg
Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) a helyszínen hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta: 1951-ben nyitotta meg kapuit az ötszintes épületben a ruhagyár, amely fénykorában több ezer embernek adott munkát. A rendszerváltozást követő privatizáció során az új külföldi tulajdonos nem fektetett be semmit a korszerűsítésbe, így 2003-ra 700 millió forintos vesztesége miatt csődbe ment a vállalat.
A ruhagyár területének egy részén 2008-ban élelmiszeráruház nyílt, de a vállalat épületei már-már az enyészeté lettek, majd egy árverés során 2019-ben került a jelenlegi tulajdonosok birtokába. A terveik szerint a földszinten üzletek lesznek, az épületekben összesen 110 loftlakást alakítanak ki, de a területen egy új nagyáruház is épül – ismertette a polgármester.
Balaicz Zoltán hozzátette: már az 1990-es évek óta visszatérő probléma az egyre romló állagú terület, amely mára Zalaegerszeg utolsó torzója. Az épületegyüttes most a magánbefektetők jóvoltából az eredeti formáját megőrizve születik újjá mintegy 6 milliárd forintból, az önkormányzat pedig 100 millió forintos beruházással gondoskodik a környező járdák, útkapcsolatok, közműbekötések kialakításáról.
Horváth Zoltán, a Zallure Park Kft. egyik tulajdonosa a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a korábban Budapesten és környékén ingatlanberuházásokkal foglalkozó tulajdonostársaival először egyszerű befektetésként tekintettek a zalaegerszegi terület megvásárlására. Zalai rokonaik és barátaik azonban arra hívták fel a figyelmüket, hogy ennek az ikonikus, egyedi főépületnek meg kellene maradnia, így végül úgy dolgozták át a terveket, hogy a szerkezetig lecsupaszított ingatlan megőrzi eredetiségét.
Zöldenergiával, hőszivattyúval és napelemekkel biztosítják majd az energiaellátást a már megkezdődött építkezés végeztével. A várhatóan két év múlva záruló beruházás során „minimális változtatással maximális értékteremtésre” törekszenek – fogalmazott Horváth Zoltán.