Hallgatói pályázatot hirdettek a BME egyetemkertjének közösségi térré formálására. Az ismeretterjesztő szabadtéri játékok terveit május 25-ig várja a több kar hallgatóiból álló csapatoktól a Műegyetem és az Insert – tudatta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) az MTI-vel.
A Műegyetem és Újbuda Önkormányzatának közös célkitűzése, hogy a BME egyetemkertje a városi közösség számára nyitott tér legyen, ahol a tudományos ismeretterjesztés szabadtéri formáival találkozhatnak a kisgyermekek és a mérnöki pálya, valamint a tudomány világa iránt érdeklődő fiatalok – olvasható a közleményben.
Mint írják, a kezdeményezés arra ösztönzi a különféle tanszékek hallgatóit, hogy pályázatuk során építsenek egymás tudására, működjenek együtt alkotásaik létrehozásában, azokat pedig látványos, közérthető formában mutassák be az egyetem polgárai és a helyiek számára.
A tájékoztatás szerint a kedden megjelent pályázati felhívásra három kategóriában – tudománynépszerűsítő szabadtéri alkotások és játékok (installációk) készítése, köztéri bútorok tervezése, valamint tudománynépszerűsítő-közösségépítő események szervezése – nevezhetnek a BME aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákjaiból álló csapatok.
A május 25-i határidővel benyújtható pályázat célja, hogy olyan alkotások és programtervek szülessenek, amelyek a Műegyetem kertjének értékeire és az egyetemen folyó kutatómunkára is reflektálnak, valamint figyelembe veszik a helyi lakosok igényeit is – fogalmaznak a közleményben.
Kiemelt cél olyan szabadtéri alkotások és játékok létrehozása, valamint kapcsolódó események szervezése, amelyek a kisgyermekek és középiskolások számára mutatják be a Műegyetem kutatási témáihoz kapcsolódó tudományos érdekességeket és eredményeket – írják.
A projektek megvalósításának helyszíne az Egyetemkert Szent Gellért térhez közel eső – a CH, a K és a Könyvtár épületek által határolt – területe. A nyertes pályamunkák szeptember 2-ára tervezett Bartók Feszt programjainak részeként mutatkoznak be – emlékeztet az összegzés.
A közlemény kiemeli, hogy a sikeres pályázók összesen 2 millió 800 ezer forint díjazást nyerhetnek el a projektterveik megvalósítására. A díjazás mellett a szervezők szakmai egyeztetést biztosítanak a csapatoknak többek között építész, valamint műemlékvédelmi szakértőkkel.