A Ladics-ház komplex felújításon esik át, a tárlatot pedig interaktívvá teszik, az eddig nem látott helyiségekkel, konyhával, fürdőszobával és éléskamrával is bővül. Kialakítanak egy múzeumpedagógiai termet is, amely kisebb rendezvényeknek adhat otthont.
Projektinformációk:
- A projekt jellege: Felújítás
- Stádium: Megvalósítás
- Épülettípus: Kulturális
- Projekt: Ladics-ház
- Közreműködők: Önkormányzat, Futizo Kft., DBD-Bau Kft.
- Támogatás, program: Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), uniós pályázat, egymilliárd forintos támogatás
- Helyszín: Gyula
Júniusban kezdődik a gyulai Ladics-ház felújítása. Az uniós pályázati támogatásból megvalósuló rekonstrukció keretében az épület állagmegóvása mellett a kiállítást is megújítják.
A kipakolást hétfőn kezdik meg a 19. század elején földszintes polgárházként, jegyzői lakásnak épült Ladics-házból, onnantól várhatóan az év végéig nem lesz látogatható a hagyaték.
Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta, a gyulai Futizo Kft. az épület állagmegóvásának, a vizesblokkok kialakításának és a jegypénztár modernizálásának kivitelezője.
A Százéves Cukrászdában is ők végzik el a munkálatokat: a vízszigetelést, a gépészet megújítását, a fogyasztótér bővítését, a jelenleg használaton kívüli emeleti rész felújítását, valamint az udvarban egy új vizesblokk megépítését.
Megépül egy átjáró is, amely a Ladics-házat és a Százéves Cukrászdát köti majd össze.
Görgényi Ernő közölte, a Százéves cukrászda a turisztikai főszezonban, augusztus végéig zavartalanul látogatható lesz, azt követően zár csak be.
A Ladics-ház komplex felújításon esik át, a tárlatot pedig interaktívvá teszik, az eddig nem látott helyiségekkel, konyhával, fürdőszobával és éléskamrával is bővül. Kialakítanak egy múzeumpedagógiai termet is, amely kisebb rendezvényeknek adhat otthont.
A látogatók a tervek szerint egy speciális szemüveg segítségével sétát tehetnek majd a 19. század eleji Gyula belvárosában, és interaktív módon kaphatnak bővebb ismereteket az enteriőrökről és a berendezési tárgyakról.
A rekonstrukció nyomán folyamatosan, télen is látogatható lesz a ház, amely hideg időben eddig csak telefonos bejelentkezés után volt megtekinthető.
A restaurálási és kiállításmegújítási munkálatokra a közbeszerzési eljárást még csak most fogják elindítani – ismertette a polgármester.
A felújítás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből elnyert egymilliárd forintos támogatásból újul meg, a „csomagban” szerepel a Nagyváradi úti kerékpárút kialakítása is. Ott a munkálatok már megkezdődtek, a kivitelezést nettó 157 millió forintból végzi el a gyulai a DBD-Bau Kft., a szerződés szerint július 17-ig.
Görgényi Ernő elmondta, a város mintegy 240 millió forintot önerőként biztosít a beruházásokhoz, amelyekre többlettámogatást kérnek.