Példa a BIM bevezetésére az építőiparban - Tangens Kft.

Példa a BIM bevezetésére az építőiparban - Tangens Kft.

Az építményinformációs modell (BIM) rendszer alkalmazása a tervezéstől, a kivitelezésen át az üzemeltetésig jelentősen javítja a magyar építőipar hatékonyságát, ami főként a költségek csökkenésében lesz tetten érhető – mondták el építőipari szereplők az MTI-nek.

Az állami építési beruházások rendjéről szóló törvénytervezet kapcsán nyilatkoztak, ugyanis a dokumentum értelmében az uniós közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó becsült értékű állami beruházásoknál az építtető köteles előírni a BIM alapú műszaki megvalósítás rendszerének a beruházás teljes életciklusában történő alkalmazását.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke arról számolt be, hogy Nyugat-Európában, ahol a BIM módszertant alkalmazták, ott az egyes létesítmények megvalósításának költségeit 18-20 százalékkal tudták csökkenteni.

Az ÉVOSZ elnökének számításai szerint Magyarországon a közepes és nagy léptékű létesítmények megvalósításánál körülbelül 8-10 évre van szükség, hogy a BIM alkalmazása „átütő erejű legyen”.
Az országban majdnem kizárólag a közepes és nagy méretű ágazati vállalkozások képesek a BIM szemlélet alapján egyetlen digitális adatbázis segítségével lefedni a tervezést, a kivitelezést és az üzemeltetést. Mindez azért fontos, mert az országban működő 146 ezer építőipari vállalkozásból, 135 ezer tekinthető mikrovállalkozásnak, aki öt embernél kevesebbnek ad munkát.
Egyúttal megjegyezte, az építőipar egészén nem fog keresztül futni a BIM, hiszen arra például a családi házak vagy az egyszerűbb létesítmények megvalósításához nincs és vélhetően a következő 20 évben nem is lesz szükség.

Az ÉVOSZ számításai szerint az állami építési beruházások rendjéről szóló törvénytervezetet júliusban fogadhatja el a parlament és ezt követőn dolgozzák majd ki az építményinformációs modell rendszer részletszabályait.

Reicher Péter, a Graphisoft SE Magyarországért felelős igazgatója elmondta, a vállalat által fejlesztett építész szoftverrel (Archicad) dolgozik már a magyar mérnökök 92 százaléka. Az érintett szakembereknek meg kell tanulni a meglévő digitális eszközeiken „BIM-ül” tervezni és olyan adatbázist építeni, amelynek a segítségével a kivitelezők meg tudják valósítani az adott projektet. A BIM-rendszer alkalmazásával a kivitelezők és az üzemeltetők a korábbiakhoz képest kevesebb munkaerővel, kevesebb építőanyag felhasználásával, gyorsabban és a költségkereten belül tudják majd az épületeket megvalósítani és üzemeltetni.
Úgy vélte, ez a BIM szemlélet újdonsága, hogy lehetőséget ad a csapatmunkára a tervezők, a kivitelezők és az üzemeltetők között, hiszen mindnyájan egy digitális adatbázisban tudnak dolgozni az adott projekt megvalósításán.

Arra is kitért, hogy a Graphisoft SE az elmúlt 10 évben Dél-Amerikában, Európában és Ázsiában már körülbelül 8 ország nemzeti BIM-előírásainak kidolgozásában vett részt. Ezért fontos lépésnek tartja, hogy Magyarország is kidolgozza a magyar építőiparra vonatkozó digitális szabályrendszerét.
Reicher Péter – az ÉVOSZ elnökéhez hasonlóan – hosszú folyamatnak tartja a törvény átültetését a nemzetgazdasági szintű gyakorlatba. Tapasztalatai alapján erre 5-8 évre lesz szükség.

Eleméry Gábor, a Tangens Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az új építési törvénytervezet és az általa megkövetelt BIM-szemlélet nagyobb változást hoz az építőiparba, mint amikor a ceruzás-vonalzós tervezésből áttértek a számítógépesre.
Hozzátette, hogy az építményinformációs modell alkalmazásával várható a hatékonyság növekedése, de ehhez az kell, hogy a projektek résztvevői pontosan meghatározzák, mely adatokat ki és milyen célra fog felhasználni. Ezért úgy vélte, tanulási feladat előtt állnak a projektetek résztvevői, el kell sajátítaniuk a BIM-szemléletet.

A Tangens Kft. 1993 óta forgalmazza Magyarországon az Allplan építészeti-, építőmérnöki-, infrastruktúra műtárgy tervező programot. Cégméretet tekintve ügyfélkörükben megtalálhatók az egyéni vállalkozó magántervezők, a közepes- és nagyobb tervező irodák és a nagy kivitelező cégek tervező csoportjai is.
A Graphisoft és a Tangens Kft. is a német Nemetschek csoport tagja, amely Európa legnagyobb építőipari szoftverfejlesztő és értékesítő vállalatcsoportja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük