Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb több mint 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen, a beruházási programba több olyan projekt is visszakerült, amit tavaly ősszel központi költségvetési megfontolásokból függesztettek fel – közölte a térség fideszes országgyűlési képviselőinek részvételével tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester.
Emlékeztetett: egy korábbi kormánydöntés értelmében gazdaságfejlesztésre 175,5 milliárd forintot kapott a város, amelyet víziközmű, illetve vasúti infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnak.
A mostani, 112,198 milliárdos csomag forrásait elsősorban közúti közlekedésfejlesztésre fordítják, de megvalósulnak belőle a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a biztonság szempontjából is fontos beruházások – tette hozzá.
Utóbbiak közül Papp László megemlítette a több mint negyven hektáros területen megvalósuló két napelemparkot, amely a helyi közösségi közlekedés energiaellátását biztosítja majd, 600 millió forintból pedig monitoringrendszert alakítanak ki a gazdasági övezetek körül, ahol „véderdősítésre” is sor kerül.
Papp László azt mondta, nemcsak a gazdaságot, hanem egyidejűleg a város különböző területeit is fejlesztik, hogy élhetőbbé tegyék Debrecent. Ugyanakkor megjegyezte, a ténylegesen meginduló munkálatok mellett ezekből a forrásokból több távlati fejlesztés tervezése is megkezdődik.
Hozzátette: számos városi közlekedési csomópont átalakítása mellett elindul a város legrégebbi felüljárója, a Vágóhíd utcai, vasút feletti híd fejlesztésének előkészítése, mint ahogy a debreceni keleti elkerülőút környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Utóbbit a legnagyobb jelentőségű döntésnek nevezte a polgármester.
A BMW-autógyárat is magába foglaló észak-nyugati gazdasági övezetben 250 kamion egyidejű fogadására alkalmas logisztikai központ épül egy új NAV-irodaházzal, ezáltal a kamionoknak nem kell átmenniük a város keleti részén lévő vámudvarba, ami jelentősen csökkenti az átmenő forgalmat – mutatott rá Papp László, megjegyezve: az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában – ami ugyancsak a kormányzati támogatási csomag része – számos vasút- és közútfejlesztés is megvalósul.