Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Projektinformációk:
- A projekt jellege: épületenergetikai korszerűsítés, fejlesztés
- Stádium: átadva
- Épülettípus: oktatási
- Projekt: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
- Bekerülés: 1,7 milliárd forint
- Program, támogatás: Széchenyi 2020 program, 1 milliárd 670 millió forint, Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP)
- Közreműködők: Építési és Közlekedési Minisztérium
- Helyszín: Eger
A beruházást a Széchenyi 2020 program keretében, 1 milliárd 670 millió forint támogatásból valósította meg az egyetemmel szoros együttműködésben a szaktárca által vezetett konzorcium, a fejlesztés eredményeként jelentősen csökkent az egyetem károsanyag-kibocsátása és energetikai költségei – mondta.
Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára jelezte: a tervezés, majd a kivitelezés során minden helyszínen meg kell találni azt a harmóniát, amely az épített környezet hangulatát, sajátosságait, településképi jelentőségét figyelembe véve javítja a létesítményeket használók, az ott dolgozók körülményeit, továbbá az intézmények energiahatékonyságát, fenntarthatóságát.
Pajtókné Tari Ilona, az egyetem rektora az eseményen arról tájékoztatott: a támogatási összegből 1,1 milliárd forintot költöttek az épületek korszerűsítésére, míg mintegy 400 millió forintból az egyetem gyakorlóiskoláját fejlesztették. Az elsődleges cél minden esetben az uniós energiahatékonysági irányelvek teljesítése volt – emelte ki.
Közlése szerint az egyetem több épületében elvégzett munkák során jellemzően hő- és vízszigeteléssel, nyílászáró-, illetve kazáncserékkel, légtechnikai, hőszivattyús vagy napelemes rendszer kiépítésével tették korszerűbbé az intézmény különböző oktatási és kiszolgálóegységeit, valamint kollégiumát. Ezen kívül saját forrásból cserélték ki a gyakorlóiskola bútorzatát és korszerűsítették annak infrastruktúráját, továbbá a tornatermek burkolatát is megújították.