A SPAR hálózatán belül négy áruház, egy szegedi, egy pécsi, a dorogi, és a gödi áramellátását támogatja kiépített napelem rendszer. Mindegyik kis erőmű 50 kW-os teljesítményű, éves szinten együttesen 230-240 MWh villamos energiát termelnek, amellyel az adott üzlet teljes fogyasztásának 12-13 százalékát fedezik.
Az első napelem rendszert 2020 májusában üzemeltük be Szegeden a Csillag téri üzletünkben, ezt követte másodikként a pécsi és harmadikként a dorogi egységünk 2022-ben, míg idén a gödi áruházunk válthatott át részben e környezetbarát működésre. A leendő beruházásaink esetében is ragaszkodunk ahhoz az elvhez, hogy ahol csak lehet, napelemes energiaforrást is felhasználjunk egységeink működtetéséhez, így ennek mentén tervezzük a jövőbeli fejlesztéseinket is” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője. Szavai szerint a fotovoltaikus energiafelhasználás egyik fontos láncszeme a cég energiatudatos törekvéseinek, amelyeket új beruházásai és a régi, meglévő üzletek felújítása során is szem előtt tart. „Az elmúlt években minden építés és korszerűsítés során arra törekedett vállalatunk, hogy korszerű LED világítást, hőszivattyús hűtési és fűtési rendszereket építsünk ki, s lehetőleg hasznosítsuk a működés során keletkezett úgynevezett hulladékhőt, például meleg víz előállítására” – hangsúlyozta.
A modernizált SPAR üzletek belső tereiben energiahatékony kereskedelmi hűtésrendszerek, ajtózott hűtőbútorok segítik a még takarékosabb áramfogyasztást, az épületek homlokzati hőszigetelése pedig további megtakarítást eredményez az energiafelhasználás területén. Az üzletek felújításakor szinte minden alkalommal megtörténik a nyílászárók cseréje is. Mindez együttesen azt eredményezte, hogy 2022-ben már kevesebb földgázt, távhőt és villamos energiát kellett külső forrásból vásárolnia a hazai üzletláncnak, mint az azt megelőző, 2021-es esztendőben, s a teljes energiafogyasztás is érzékelhetően csökkent az előző időszakhoz viszonyítva.