Sarlós Boldogasszony katolikus templom

Sarlós Boldogasszony katolikus templom

Projektinformációk:

  • A projekt jellege: felújítás
  • Stádium: megvalósulás
  • Épülettípus: egyházi
  • Projekt: Sarlós Boldogasszony katolikus templom
  • Program, támogatás: 120 millió forint, kormányzati támogatás
  • Közreműködők: önkormányzat
  • Helyszín: Elek

Elkezdődött a Sarlós Boldogasszony katolikus templom felújítása a Békés vármegyei Eleken az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságtól kapott 120 millió forintos forrásból.

Szelezsán György (független) polgármester az MTI-nek elmondta, a támogatásból elvégzik a templom rézkupolájának részben a restaurálását, részben új lemezekkel való fedését. Ez a folyamat a héten a kupola leemelésével elkezdődött, a tervek szerint még idén vissza is helyezik. Tavasszal pedig hozzákezdenek a homlokzat renoválásához.

A közvetlenül az eleki német nemzetiségi önkormányzathoz érkezett forrás maradék részéből elkészítik a teljes külső homlokzat és a tetőszerkezet felújításának, valamint az óraszerkezet cseréjének kiviteli terveit. Amikor már látják, mekkora összegre lesz még szükség a teljes korszerűsítéshez, akkor adják be az újabb támogatási igényt – közölte.

Az eleki templom alapjait 1796-ban rakták le, 120 éve esett át egy nagyobb átalakításon, akkor kapta meg mai formáját. Akkor alakították ki a most javítandó süveget, és kibővítették egy kereszthajóval, illetve az új szentéllyel. Négyszázról akkor nőtt 900 férőhelyesre a Sarlós Boldogasszony-templom, amely Békés vármegye második legnagyobb temploma.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük