Az ELTE által kiadott, úgynevezett kollégiumi kisokosban elérhető információk szerint a Márton Áron Szakkollégium felújításának második ütemében az A, C és E épület, valamint a tornaterem és a karbantartó épületek teljeskörű felújítása, komplett bútorozása és eszközökkel történő felszerelése valósult meg, illetve a színházterem is megújult.
A közel nyolcmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően további majdnem 500 hallgató számára vált elérhetővé a magas színvonalú saját fürdőszobás lakhatás, emellett a hallgatói szolgáltatásoknak otthont adó épületrész is megújult. A beruházást követően már az ELTE hallgatói számára felkínált férőhelyek több mint háromnegyede tartozik a jogszabályok szerint meghatározott legmagasabb minőségi kategóriába, miközben 2015-ben még ezen férőhelyek hasonló arányban a legalacsonyabb kategóriába tartoztak – olvasható a tájékoztató füzetben.
Kivitelezés: Épkar Zrt.
Hangosítás, hangtechnika: Már-Ton Bt.