Az 1,3 milliárd eurós beruházással épülő katódanyaggyár területén jelenleg régészeti és talajvédelmi munkák zajlanak – közölte a beruházást végző Bamo Technology Hungary Kft. közkapcsolati igazgatója az MTI-vel.

Fülöp Ferenc tájékoztatása szerint az előzetes építési engedélyt még novemberben kérelmezik, hogy megkezdhessék a földmunkát és az alapozást.

A BAMO az előzetes környezeti hatástanulmányt is elkészítette. A környék legfontosabb természeti értéke, az építési területtől keletre található vetési varjú fészektelep megóvására védelmi tervet dolgoznak ki az illetékes nemzeti parkkal együttműködve – közölte.

A beruházással kapcsolatban egy munkabizottságot hoztak létre a környék önkormányzatainak és civil szervezeteinek részvételével. A testület ülésén elhangzott, hogy a tervezett csarnoképület területén csupán próbacölöpözés történt, hogy megismerjék a talaj jellemzőit.
Az előzetes környezeti hatástanulmány elkészítése során víz-és földmintát is gyűjtöttek a területen, amelyek összehasonlítási alapot jelentenek a későbbi, hasonló vizsgálatokhoz.

A talajminták határértéket meghaladó szennyezést nem tartalmaznak, a felszín alatti vízmintákban azonban vannak olyan anyagok, amelyek koncentrációja meghaladja a határértéket. Ezek vélhetően korábbi mezőgazdasági tevékenység idején használt növényvédő szerekből származhatnak és további intézkedést nem igényelnek.

A tájékoztatást követően a munkacsoport felkérte az önkormányzatot, vizsgálja meg egy helyi környezetvédelmi monitoringrendszer felállításának lehetőségét – ismertette a közkapcsolati igazgató.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük