Budapest XII., Anna-réti kápolna

Budapest XII., Anna-réti kápolna

Elkészült az Anna-réti engesztelőkápolna a Normafánál. A hívek adományából felépült, alig 30 négyzetméteres, de nyitható oldalú, és így szabadtéri szertartások megtartására is alkalmas misézőhelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere emlékeztetett: csaknem 80 évvel ezelőtt tették le az épület első alapkövét a réten, 80 évnyi hosszú, reményteli és mozgalmas várakozás után épült meg a kápolna, amelyről olyan sokan ábrándoztak.

A hegyvidéki polgármester elmondta, néhány évvel ezelőtt Erdő Péter bíborossal közösen írtak ki egy tervpályázatot a kápolna megvalósítására, amelyet követően 60 építészeti pályázat közül választotta ki „a neves tagokból álló zsűri”, a győztest. A kápolnát felépítő vállalkozás munkáját a főegyházmegye képviselője és a hegyvidéki önkormányzat felügyelte. A harang, amelynek hangját már a Kossuth rádió déli hírműsorának hallgatói is hallhatják a világ királynője engesztelő kápolnáért alapítvány adománya – közölte.

Ez a terület ettől a naptól kezdve ismét a Szent Anna-rét nevet viseli – jelentette be a polgármester.
A kápolnát eredetileg a Normafa-program keretében szerették volna felépíteni, és bár az orosz-ukrán háború miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetben a beruházás elé sok anyagi akadály gördült, de magánadományok segítségével mégis felépült a kápolna.

A kápolna Márkus Péter és Koczka Kristóf tervei alapján készült, az épület zárt állapotban maximum 20 ember befogadására alkalmas, a nyugati oldalának kinyitásával 50-100 embernek, a keleti oldal kinyitásával pedig nagyobb zarándokcsoportoknak, akár ezer embernek is tarthatnak körülötte szentmisét.

A Szent Anna-réten a 19. században épített kis erdei kápolnát egy 1952-es munkás nagygyűlés után földig rombolták. A rendszerváltás után, 1992-ben Salamin András és családja egy egészen apró kápolnát épített a réten.

A Szent Anna-rétre a 20. század első felében a békéért hirdetett engesztelő imádság helyszíneként is terveztek templomot építeni, valamint az 1940-es években Natália nővér (Kovacsics Mária Natália) látomásaiban is szerepelt egy Anna-réti kápolna.

A kápolnaépítés 1944-ben elkezdődött, de a szovjet csapatok érkezése, majd a kommunista hatalomátvétel ellehetetlenítette az építést.

A kis miséző- és imahely kialakítására az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a XII. kerület 2018-ban írt ki pályázatot. Az eredetileg kormányzati támogatásból megépíteni tervezett kápolnát az ukrajnai háború kitörése után kialakult gazdasági válságban végül a hívek adományából sikerült felépíteni.

Budapest XII., Anna-réti kápolna
Budapest XII., Anna-réti kápolna

Budapest XII., Anna-réti kápolna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük