Ipari és energetikai építmény kategóriában elnyerte az ÉVOSZ 2023. évi Építőipari Nívódíját Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír új, 2022-ben Dunaföldváron átadott gyáregységével a Vajda-Papír Csoport és a generálkivitelező STRABAG Generálépítő Kft.
Vajda Attila, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cégcsoport 2018 óta saját maga termeli dunaföldvári üzemében a gyártáshoz szükséges higiéniai alappapír jelentős részét. A termelés felfutásával azonban szükség volt a kapacitás növelésére, és a közben lezajlott covid-járvány miatt az alapanyag ellátás biztonságát is növelni szerették volna. Ezért a második beruházási ütemben szükségessé vált raktár, papírbála kezelő, papírgyártó gépcsarnok és anyagraktár építése is. A 14 212 négyzetméter alapterületű új üzemhez közel 10 ezer négyzetméternyi utat is építettek. A beruházás, amellyel háromszorosára (115 ezer tonnára) növelték a cég alappapír gyártási kapacitásait, 16 milliárd forintba került, a fejlesztést a magyar kormány 5,5 milliárd forinttal támogatta. A fejlesztéssel Európa legnagyobb higiéniai papírgyártó kapacitása jött létre Dunaföldváron, és lehetővé vált, hogy a vállalatcsoport teljes alappapír igényét a saját üzemünkben állítsuk elő, sőt erősítsük külpiaci pozícióinkat is – hangsúlyozta Vajda Attila. Megjegyezte, hogy a beruházást zöld kötvények kibocsátásával finanszírozták, a Magyarországon működő ipari termelő vállalatok közül elsőként bocsátottak ki zöld kötvényt, 9,9 milliárd forint értékben.
Az ügyvezető igazgató úgy vélte, az Építőipari Nívódíj is elismerése az elmúlt évek helyesen megválasztott célkitűzéseinek, hogy a higiéniai papírgyártás és a cég üzemeltetése a legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg. Erre az elmúlt 10 évben mintegy 40 milliárd forintot fordítottunk – mondta. Példaként említette, hogy a saját előállítású alapanyag biztosításával – a kieső szállítások révén – jelentős – évi mintegy 400 ezer liter – üzemanyag-megtakarítást értek el. Csökkent a működéshez kapcsolható szén-dioxid-kibocsátás és fenntarthatóbb lett a gyártási folyamat: 1 tonna alappapírt akár 26 %-kal kevesebb villamos energiával és 70 %-kal kevesebb víz felhasználással állítanak elő, mint a korábbi technológiával működő átlagos papír üzemek.
Vajda Attila kiemelte: a magas színvonalú működéshez magas színvonalú, megbízható kivitelezőre is szükség volt, és méltatta a STRABAG precizitását, felkészültségét és pontosságát. A STRABAG ugyanis valamennyi állomását határidőre adta át – tette hozzá.
Becsky Álmos, a STRABAG műszaki területi igazgatója arról beszélt, hogy a papírgyártás speciális gyártási körülményei miatt egyedi megoldásokat kellett választani már a tervezésnél és értelemszerűen az építésnél, fontos feladat volt például a vasbeton- és fémszerkezetek anyagválasztása és felületi védelme, a belső gyártótér magas üzemi hő- és páraterhelése, a zaj és rezgésvédelem, a vegyi anyagokkal szembeni ellenálló képesség sajátos megoldásokat és csomópontokat tett szükségessé. Speciális alapozás készült a papírgép alatt, ahol cölöpalapokra támaszkodó géppince létesült. Az építés együtt haladt a technológiai szerelésekkel, ami rendkívüli kihívást és a projektrésztvevőkkel összehangolt munkafolyamatokat jelentett a kivitelezésnél. Az ÉVOSZ az indoklás szerint az épület kivitelezési munkáinak kivételesen magas szakmai színvonala alapján ítélte oda az elismerést. Büszkék vagyunk a díjra, ami újabb elismerése a cégünk magas színvonalú teljesítőképességének – tette hozzá.
Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2023-ban huszonhatodik alkalommal hirdette meg az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA). Az első pályázatot 2000-ben írták ki, azóta is a hazai építőipar teljesítményének legmagasabb elismerésének számít az díj elnyerése. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület által alapított díjhoz később még hét további szakmai szervezet csatlakozott. A díjakat, mint az szokásos, az ÉVOSZ éves ünnepi közgyűlésén és gáláján, december 7-án délelőtt adták át. A bírálat fő szempontjai a következők: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége, a beruházás gazdaságossága, üzemeltethetősége, valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés. A díjra egy legalább 100 millió forint nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítmény lehet jogosult, a pályázatot a megvalósító szervezetek bármelyike beadhatta.
Ipari és energetikai építmény kategóriában a Vajda-Papír új dunaföldvári papírgyári egysége nyert el a 2023. évi Építőipari Nívódíjat
Építtető: Vajda Real Estate Kft. (Budapest)
Tervező: Integrated Engineering Solutions Kft. (Zsombó); Zoozmo Design Studio Kft. (Budapest)
Lebonyolító: IDPM Consultant Kft. (Budapest)
Generálkivitelező: STRABAG Generálépítő Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: CLC-CONSTRUCT Kft. (Budapest)
Alvállalkozó: METAL HUNGÁRIA HOLDING Zrt. (Budapest)
Alvállalkozó: DUNAKOR 2002 Kft. (Baja)