A Nyugati pályaudvar rekonstrukciója újabb látványos ponthoz ért. Az idei évben elvégzett munkálatoknak köszönhetően teljesen megújult a Teréz körút felőli homlokzat, a tornyok és a főlépcső.
Nyugati pályaudvar
A Nyugati pályaudvar utascsarnokának és homlokzatának felújítása több ütemben zajlik, az elmúlt évek folyamán számos részlet kapta vissza eredeti arculatát. A Teréz körúti homlokzat megújítása mostanra fejeződött be teljeskörűen, a 2023-ban elvégzett munkálatok magukban foglalták a főhomlokzati szakasz, a homlokzati tornyok és a főlépcső rekonstrukcióját is. Az évek óta állvány mögé rejtett épületrész körút felőli homlokzata teljes felújításon esett át a tetőtől egészen a járdaszintig, beleértve a tornyokat is. A felújításon számos magasépítési szakember és több mint ötven restaurátor dolgozott azért, hogy az eredeti pompáját visszakapja az épület és megőrizzék az utókor számára is.
A főhomlokzati tornyok a többi, már felújításon átesett épületrészekhez képest gazdagabban díszített díszműbádogos elemekkel készült eredetileg, melyhez a mostani helyreállítás is igazodott. Részletgazdag kialakítású koronázópárkány keretezi a megújult, természetes palafedésű tetőt, melynek sarkain palmettaleveles pajzsdíszeket helyeztek el.
A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatának, a lábazat, nyílászárók és a főlépcső feljutásának munkálatai is befejeződtek, így az ünnepekre teljessé vált Budapest egyik legszebb középületének páratlan látványa.
A Nyugati pályaudvaron folyamatban vannak még a keresztaluljáró felújítása és a hozzátartozó peronlift cseréjéhez kapcsolódó munkálatok. Ennek keretében a WestEnd felőli (1-9.) vágányokat a Ceglédi váróval, azaz a 14-17. vágányokkal összekötő keresztaluljáróban megújul az álmennyezet, a világítás és burkolat, továbbá az akadálymentesítés érdekében a meglévő, de használaton kívüli peronfelvonó helyére új, 1000 kg teherbírású, acél tartószerkezetű, aknával szerelt villamos meghajtású, vandálbiztos kialakítású, mozgássérült kerekesszék és babakocsi szállítására alkalmas felvonót fognak beépíteni. A munkálatokat 2024-ben fejezik be. A keresztaluljáró és a lift kivitelezése a MÁV beruházásában, hazai költségvetési forrásból és az Európai Unió finanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
Nyugati pályaudvar
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság