24 milliárd forintos pályázat köztérfejlesztésre
24 milliárd forintból, a budapestiek egészségének javítását szem előtt tartó módon fognak megújulni utcák városszerte. A jelentős összegű forrásra a kerületek nyújthatnak be pályázatokat. A Karácsony Gergely által a közelmúltban bejelentett 300 milliárd forint uniós forrásból álló fejlesztési csomag részeként induló pályázaton a kerületi önkormányzatok indulhatnak.
Míg Budapesten a várható élettartam 76,7 év, addig a szomszédos európai nagyvárosokban ez már 80 év fölött van. A budapestieknek meg kell adni ezt a +5 évet, ehhez pedig fel kell ismerni, hogy az utcák minősége és kialakítása alapvető hatással van az egészségünkre. Ha hosszabb és jobb minőségű életet szeretnénk biztosítani a budapestieknek, akkor foglalkozni kell azzal is, hogy a köztereinket hogyan javíthatjuk.
Az Egészséges utcák megközelítés az emberek egészségi állapotának és életminőségének javítását tűzi ki célul, ebből a szemszögből vizsgálja az utcák állapotát és fejlesztését. Lehetőséget teremt arra is, hogy egy indikátorrendszer használatával a lakosok saját maguk is képet alkothassanak arról, hogy egy utca hogyan járulhat hozzá életminőségük javításához, a tervezők számára pedig részletes értékelőrendszert biztosít. Budapesten egy civil szervezet, a Járókelő csapata kezdte el meghonosítani ezt, majd 2021-ben belekerült a Főváros középtávú terveit összefoglaló Otthon Budapesten stratégiába. A stratégia megvalósításának része az Egészséges utcák program, aminek keretében a kerületi önkormányzatok pályázhatnak jelentős összegű támogatásra.
A Fővárosi Önkormányzat és cégei – többek közt a BKK és a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. – az elmúlt években fontos szakmai munkát végeztek azért, hogy a budapestiek életminőségét, egészségét szem előtt tartó tervezési szemléletet meghonosítsa. Ennek eredményeként Budapest jogosult a Healthy Streets márkanév használatára, és olyan szakemberekkel dolgozhat együtt, akik világszinten is kimagasló tudással rendelkeznek az Egészséges utcákról.
A program olyan utcamegújítási programokat támogat, amelyeknek a célja a gyalogos- és kerékpáros közlekedés fejlesztése, a gépjárműforgalom csillapítása és az akadálymentesítés. Szintén fontos cél a zöldfelületek és vízgazdálkodás fejlesztése, a vízmegtartás növelése és az ökológiai szempontok érvényesítése. Szintén támogatható cél a befogadó, közösségi aktivitást ösztönző utcák kialakítása is.
Az egyes pályázatok 250 millió forinttól 2,5 milliárd forintig terjedő, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, a teljes keret 24,16 milliárd forint. Az Egészséges utcák program a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében a Területfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága által került meghirdetésre.
A Fővárosi Önkormányzat folyamatosan, a pályázati kiírásban meghatározott módon támogatja a pályázaton induló kerületeket azért, hogy a következő években minél színvonalasabb, minél egészségesebb környezetet biztosító utcák sora épülhessen városszerte.