Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai szerint – jelentette keddi elemzésében az ingatlanközvetítő.
Zömében (29 százalék) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket. Az első lakást vásárlókat a csökkenő kamatpálya és a javuló gazdasági helyzet mellett a 10 százalékos önerő lehetősége, valamint esetlegesen a csok plusz és a hozzá tartozó részleges tartozás-elengedés, valamint az illetékmentesség is támogathatja az ingatlanszerzés során – sorolta a Duna House.
Közölték, az idei év eleje hozta meg igazi trendfordulót a lakáspiacon. Folyamatosan erősödő érdeklődés tapasztalható az ügyfelek részéről a megújult otthonteremtési támogatási rendszer kedvezményei iránt. Az ország egészét vizsgálva, az idei év első negyedévében, a Credipass szakértői által közvetített hitelügyletek között 16,7 százalékos arányban voltak jelen az ügyfelek által igényelt csok plusz által kínált kedvezményes konstrukciók. A fővárosi hitelfelvételek 14,4 százalékban szerepelt a kedvezményes hitel, ahol 48,7 százalékkal a kétgyermekes változat volt a leggyakoribb – összegezte a közleményben Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
A Duna House Barométer adatai szerint idén márciusban az előző év azonos időszakához hasonlítva közel duplájára, 26 százalékra emelkedett az első lakásukat vásárlók aránya a fővárosi tranzakciók között. A negyedéves adatok alapján a vásárlók a tavalyi éves átlagnál 1 százalékkal kevesebbet, 42,5 millió forintot szántak ingatlanvásárlásra idén. A csaknem azonos összeg azonban 2024-ben már csak 4 négyzetméterrel kisebb, átlagosan 51 négyzetméter alapterületű ingatlanokra volt elegendő Budapesten – folytatta a szakértő. Az idei év első negyedévében, a Duna House közvetítésével értékesített ingatlanok ötödére szerződtek a vevők első lakásukra, amelyek országos átlagban 72 négyzetméteresek voltak és 35,6 millió forintot fizettek értük az ügyfelek. Vidéken az első lakásukra szerződők az adásvételek 26 százalékban voltak jelen, ők átlagosan 32,6 millió forintos kiadással, 80 négyzetméter körüli ingatlanokra tehettek szert.
Budapesten a téglaépítésű lakásokat (65 százalék) preferálták a leginkább az első lakást vásárlók, az átlagos, 49 négyzetméteres téglalakás megvásárlásához 43,2 millió forintra volt szükség. Azok, akik kevesebb összeggel vágtak bele az otthonteremtésbe, a negyedéves átlagok alapján 39,9 millió forintból is szert tehettek 55 négyzetméteres, fővárosi panellakásokra. A Pest vármegyei lokációt is előszeretettel választották első lakás vásárlása céljából a vevők, akik 43,3 millió forintot fordítottak átlagosan első ingatlanukra, amelyért 88 négyzetméteres otthonokkal gazdagodtak. A vidéki területeken Bács-Kiskun vármegye vonzotta a legtöbb első lakást vásárlót, a szerződők 8 százaléka vásárolt itt magának átlagosan 77 négyzetméteres ingatlant, amely 29,4 millió forintért.
A legtöbben 24-24 százalékban 20 év alattiak, valamint 30-40 év közöttiek jutottak első lakásukhoz 2024 első negyedéve során. Ahogy azt a korosztály szerinti megoszlás adatai is mutatják, nemcsak az új kedvezményre jogosultak kerültek előnyösebb helyzetbe, hanem a gazdasági helyzet javulása és a csökkenő hitelkamatok támogatják a csok pluszra nem jogosult első lakásukat szerzők piacra lépését is – tette hozzá Benedikt Károly.