Befejeződött a több mint 200 éves murgai evangélikus templom felújítása, a munkát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 78 millió forintos támogatásával végezték el.
Kollár Zsolt evangélikus lelkész a hétfői műszaki átadás után az MTI-nek elmondta: megújították a vízelvezető rendszert, szigetelték az épületet, kijavították a toronysisakot, és vakolással, festéssel együtt helyreállították a homlokzatot. Felújították az orgonát, és a közeljövőben kijavítják a padokat is.
A barokk stílusú templomot, amely ma műemlék, 1792 és 1796 között a környező falvakból érkezett németek építették. A templom karzatát az evangélistákat ábrázoló, eredeti festés díszíti, és szintén korabeli a szószékoltár.
Az 53 lakosú településen három éve nem tartanak rendszeresen evangélikus szertartást, idén nyáron kulturális és közösségi eseményekhez kapcsolódva terveznek istentiszteleteket – mondta a lelkész.
A rekonstrukcióra részben az evangélikus egyház, részben a Tolna Vármegyei Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázott az alapkezelőnél.