Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke köszöntőjében elmondta, hogy az Országgyűlés döntése nyomán 2022. január 1-jétől kezdte meg működését a Csornai Járásbíróság, ideiglenes helyszínen.

A felújított épület „tiszteletre méltó, kötelez és összahangban áll a falak mögött zajló értékes és fontos ítélkező tevékenységgel”, ami a járásbíróság illetékességi területén élő 60 ezer embert érint – emelte ki.
Hozzátette: a járásbíróság működése a „Rábaköz fővárosának” is egyfajta presztízs emelkedést jelent.
Senyei György bizodalmát fejezte ki, hogy a Győri Törvényszék részeként működő járásbíróság időszerű ítélkezést és magas szintű szakmai munkát végezve hozzájárul ahhoz, hogy Rábaközben élőknek megfelelő színvonalú ítélkezést biztosítsanak.

Somogyi Zoltán, a Győri Törvényszék elnöke elmondta, hogy az épület 1927-ben és 1928-ban eredetileg is bírósági célra épült. A bíróság működését 1976-ben szüntették meg, az épület ezt követően kórházi, rendelőintézeti funkciót töltött be.

Miután igény mutatkozott arra, hogy a városban működjön járásbíróság, 2021-ben elkezdték az épület felújításának tervezését, majd a következő két évben a kivitelezést – mondta, hozzátéve, hogy a megújult épületben év eleje óta fogadják az ügyfeleket.

Kiemelte, hogy az ügyek köre a törvény által járásbírósági hatáskörbe utalt ügyek teljes körét felöleli.
Beszélt arról is, hogy modern, kényelmes és egészséges munkakörülményeket nyújt az épület, ami 825 négyzetméteren biztosítja az időszerű és hatékony ítélkezés menetét.

A bíróság elnökén kívül jelenleg három bíró, egy bírósági titkár és 12 igazságügyi alkalmazott dolgozik az épületben – mondta Somogyi Zoltán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük