Egyebek mellett egészségházra, valamint útfejlesztésre fordítják azt a több mint 350 millió forintot, amelyből fejlesztések valósulhatnak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található Kesznyétenben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz projektjein keresztül.
Kecső Imre (független) polgármester tájékoztatása szerint a Tiszaújváros közelében fekvő településen összesen 353,5 millió forintnyi forrásból egészségház építésére és berendezésére 250 millió forint jut, a belterületi közutak fejlesztésére 44 millió, a közlekedésbiztonság korszerűsítésére pedig 22,5 millió forintot szánnak. Parkosítás és zöldinfrastruktúra-fejlesztés további 37 millió forintból valósulhat meg.
A TOP Plusz korábbi forrásainak és jelentős önerőnek a felhasználásával, 43 millió forint értékben energetikailag korszerűsítették a községházát, ahol az egészségház-építési projekt indítórendezvényét kezdik.
Az önkormányzat közleménye szerint a TOP-ból korábban már 140 millió forint értékben bővítették Kesznyéten családi bölcsődéjét, melyben így már huszonhárom gyermek ellátásáról tudnak gondoskodni. Emellett a közvilágítást is korszerűsítették korábban: 370 lámpatest cseréjével 65 százaléknyi energiamegtakarítást értek el.