Átadták a Miskolci Egyetem (ME) megújított Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézetét. A felújított épületrészben laboratóriumokat és irodákat alakítottak ki.
Mucsi Gábor, az ME Műszaki Föld- és Környezettudományi Karának dékánja az átadóünnepségen az MTI-nek elmondta, a kutatóintézet felújítása 30 millió forintba került, amit a felsőoktatási intézmény saját forrásból finanszírozott.
Kiemelte, a beruházással a jövőbe fektet be a Miskolci Egyetem, hiszen az intézetben az energiaforrások kutatását is végzik.
A dékán közölte, hogy a jövőben pályázati forrásokból tervezik az eszközpark megújítását és új eszközök fejlesztését.
A tervekről szólva elmondta, szeretnék továbbfejleszteni a szénhidrogén-kutatás területeit, az elmúlt évek energiaválsága megmutatta ennek fontosságát. Fontosnak tartják a geotermia és a hidrogéntechnológiák vizsgálatát is, de több hozamnövelő eljárás kialakításában és alkalmazásában együttműködnek a társegyetemekkel és a MOL-lal.