Energiahatékonysági, környezetvédelmi és károsanyagkibocsátás-csökkentési intézkedéseket finanszíroz, valamint napelempark és biomassza-erőmű építését tervezi a piacvezető higiéniai papírgyártó, a Vajda-Papír cégcsoport a magyar kormány Gyármentő támogatási programjában elnyert több mint 10 milliárd forintos összegéből a következő években.
Vajda Attila, a cég alapító-ügyvezetője ismertette, hogy a programban a vállalatcsoport két cége is sikeresen pályázott támogatásra. A Vajda-Papír csoporthoz tartozó Vajda-Papír Kft. beruházása 5 milliárd 710 millió 659 ezer forintos támogatásban részesül. A Vajda-Papír csoporthoz tartozó Vajda Real Estate Kft. beruházása ugyancsak rész vesz a programban és 5 milliárd 714 millió 850 ezer forint támogatásban részesül a programnak köszönhetően.
Vajda Attila hangsúlyozta, hogy a támogatásokból megvalósuló energiahatékonysági beruházásokkal elérhető a cég ambiciózus célja, hogy 2030-ig 20 %-kal csökkentsék a gyártáshoz és működéshez kapcsolható vízfogyasztásukat, 50%-kal megnöveljék a megújuló energiák részarányát a cégcsoport telephelyein, valamint az is, hogy csökkentsék a keletkezett hulladék mértékét. Legfőbb vállalásunk, hogy 2050-re a működés karbonsemlegessé váljon – emelte ki a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója.
Vajda Attila bejelentette azt is, hogy a magyar termelő vállalatok közül elsőként a Vajda-Papír csatlakozott az SBTi (Science Based Targets Initiative) nemzetközi kezdeményezéshez, amely a vállalatoknak tudományos alapokon nyugvó kibocsátáscsökkentési célok meghatározásában segít, hogy felgyorsítsák a klímaváltozás elleni küzdelmet. Kiemelte: energiaintenzív iparágban tevékeny vállalatként ambiciózus, tudományos alapon meghatározott és transzparensen kommunikálandó klímacélokat tűzünk magunk elé és mindent megteszünk ezek megvalósításáért.
Mint ismeretes a 150 milliárd forintos keretösszegű, 2023-ban meghirdetett Gyármentő programban a kormány az ukrajnai háború által okozott energiaellátási beszerzési problémák orvoslására biztosított támogatást 140 vállalatnak energiahatékonysági és energiatermelő beruházásokra.
A Vajda-Papír Kft. kérdésünkre beszámolt róla, hogy a támogatásnak köszönhetően napelemes kiserőművek telepítését és üzemeltetését tervezi a saját tulajdonú ingatlanok területén. A 29.000 kWp (kilowattpeak) csúcsteljesítményű erőmű termelése a gyártóegységek saját energiaigényének jelentős részét fedezheti, ezzel kiszámíthatóbbá teszi a gazdálkodást és növeli a versenyképességet.
A Vajda Real Estate által elnyert támogatás lehetővé teszi egy olyan biomassza-erőmű megvalósítását, amely a papírgyár technológiájához szükséges ipari gőzt állít elő és villamos energiát termel Európa legnagyobb és legmodernebb papírgyára számára. Az erőmű hőtermelő egysége egy cirkulációs fluidágyas (CFB) rendszerű, korszerű gőzkazán. A kazán maximális terhelésű állapotban, a maximális villamos energiaigények kielégítése mellett is képes a papírgyár technológia gőz igényeinek kielégítésére – hangsúlyozta Vajda Attila. Megjegyezte, hogy a kazán tüzelőanyaga a faapríték, de alkalmas napraforgó héj, gabonaszalma tüzelésre is. Továbbá a telephelyi papírgyártási maradékanyag, illetve energetikai felhasználási célból előkezelt biomassza tartalmú hulladék (RDF/SRF) energetikai hasznosítását is lehetővé teszi – tette hozzá. Megjegyezte, hogy ezzel nem csak olcsó áramot használhatnak fel, de a papírgyártás során keletkező hulladékot is újra tudják hasznosítani.
Vajda Attila beszámolt arról is, a cégnél az elmúlt 10 évben mintegy 40 milliárd forintot fordítottak arra, hogy a higiéniai papír gyártása és a cég üzemeltetése a legkörnyezetkímélőbb, fenntartható technológiákkal valósulhasson meg. „A fejlesztések mára beértek, ennek köszönhetően ma már a saját előállítású alapanyag biztosításával a kieső szállítások révén, jelentős évi mintegy 400 ezer liter üzemanyag-megtakarítást értünk el. Csökkentettük karbonlábnyomunkat is, mérsékeltük a működéshez kapcsolható szén-dioxid-kibocsátást és fenntarthatóbb lett a gyártási folyamatunk: 1 tonna alappapírt akár 26 %-kal kevesebb villamos energiával és 70 %-kal kevesebb víz felhasználásával állítunk elő, mint pár évvel ezelőtt – fogalmazott.
A Vajda-Papír mára az egyik legzöldebb ipari vállalat, amelyet a befektetők is értékelnek – hangsúlyozta az ügyvezető, és felidézte, hogy Magyarországon működő ipari termelő vállalatok közül elsőként bocsátottak ki zöld kötvényt, és az elsők között készítették el ESG-stratégiájukat is. Évente 140 000 tonna papírterméket gyárt a cég kifejezetten energiaintenzív területen, ezért a tevékenység ökológiai lábnyomának csökkentése az ügyvezető szerint hatalmas felelősség. „A fenntarthatóságot szem előtt tartva gyártunk, és mindez azt bizonyítja, hogy nem csak fontosnak tartjuk a környezetvédelmet, az energiamegtakarítást, a zöld megoldásokat, de jelentős költségeket is vállalva meg is valósítjuk azokat” – foglalta össze.