DIPLOMADÍJ 2024

DIPLOMADÍJ 2024

Kedves frissen Diplomázott Építész(mérnök), Belsőépítész – Környezettervező művész, Tájépítész- mérnök és Településmérnök hallgatók!

2024-ben a Magyar Építész Kamara (MÉK) és tagozatai, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) közösen „Diplomadíj 2024” címmel ismételten pályázatot hirdet az egyetemi 10 féléves MSc / MA szintű osztatlan képzésben, vagy az osztott, alap- és mesterképzésben ( 3 + 2 éves azaz BSc / BA + MSc / MA) végzett építész(mérnök), belsőépítész- környezettervező művész, tájépítészmérnök és településmérnök hallgatók részére.

A pályázaton 2023. tanév őszi félévében, vagy 2024. tavaszi félévében sikeresen diplomázó okleveles építészek, építészmérnökök és építésztervező művészek, belsőépítészek – környezettervezők, a településmérnöki MSc építéses képzésben, valamint a további településtervezési diplomamunkát és részt vett építészmérnöki képzésben okleveles tájépítész-kertművész mesterszakon diplomázó fiatalok pályázhatnak.
Részt vehetnek pályázaton külföldi vagy külhoni egyetemeken végzett, de magyar nyelvet folyékonyan beszélő építészek(mérnökök), belsőépítészek-környezettervezők, tájépítészmérnök és településmérnökök is, de a diplomatervek kizárólag magyar nyelven készült pályázati anyaggal.
A Diplomadíj pályázatra csak MSc és MA szintű diplomamunkaként készülő építész tervek, belsőépítész – környezettervezői tervek, műemléki épület rekonstrukciós témájú tervek, terület- és településtervezési tervek, tájépítészeti tárgyú diplomamunkák tervei nyújthatóak be.
A pályázatok benyújtása kizárólag elektronikus úton történhet.
A benyújtott belsőépítész-környezettervező, a műemléki épület rekonstrukciós témájú terveket, a tájépítészeti, valamint a terület- és településtervezési tervezési diplomamunkákat a Bíráló Bizottság tagjai értékelik és díjazzák.

Pályázni csak a sikeresen megvédett MSc / MA szintű építészeti, belsőépítész – környezettervezői-, tájépítészeti, terület és településrendezési diplomatervekkel.
Beadandó tervek: prezentáció jellegű Diploma Portfólió. ami a diplomamunkát összefoglaló, digitálisan A3 lapméretre szerkesztett, lapozható, maximum 10 darab A3 lapnak megfelelő (420 x 297 mm) tervlapot tartalmazó portfólióval benyújtásával lehet.
Idén, könnyítésül a diploma védésekor bemutatott prezentációval is lehet pályázni, ha megfelel a kiírásnak, nem kötelező külön erre az alkalomra új portfóliót összeállítani.
Javasolt fájlformátumok: pdf, pdf-A, jpg.

A pályázatok feltöltési korlátja Diploma portfólió (kötelező elem) és maximum 4 darab melléklet fájl – egy-egy fájl mérete maximum: 20 Mb és kitöltött Adatlap.
A zsűri ezt a Diploma portfóliót vizsgálja, a mellékletként benyújtott egyéb terveket csak a későbbiekben kerülhetnek megtekintésre.

A mellékletek lehetnek – maximum 4 fájl:

  • a diplomamunka eredeti digitális tervlapjai (lehetőleg pdf vagy pdfa, jpg formátum),
  • egyéb fotómontázsok és/vagy látványtervek, modellfotók, videók, szabad kézi rajzok, tervezési vázlatok, tervezési napló oldalai, grafikák, stb … de csak digitalizált változatban (lehetőleg pdf vagy pdf-A, jpg formátumban).

A pályázat nyilvános, név aláírásos, ezért a portfólióban legalább egy helyen a pályázó nevét, a felsőfokú oktatási intézmény nevét, a kar és a tanszék megnevezését, valamint a konzulens(ek) nevét, a tervezett épület, építmény, alkotás, település, településrész megnevezését és a tervezési helyszín pontos címét, fontosabb adatait fel kell tüntetni, továbbá egyéb, a pályázó által fontosnak tartott információkat, és közlendőket fel lehet tüntetni.

A pályázat feltöltése a Magyar Építész Kamara weboldalán történhet. (Később kerül publikálásra)

A pályázat feltöltésének ideje:

  1. szeptember 9. (hétfő) 00:00:00 órától – október 18. (péntek) 23:59:59 óráig.
    A feltöltő oldal csak ebben az időszakban érhető el az alábbi linken:
    https://mek.hu/eform-DD2024

A feltöltő helyek:

  1. Diploma portfólió (kötelező elem)
  2. Adatlap ( kitöltve aláírva) pdf (kötelező elem)
    3.4.5.6. Mellékletek – nem kötelező, szabadon választott

Portfólió és kitöltött Adatlap (kötelező) és maximum 4 darab melléklet fájl – egy-egy fájl mérete maximum: 10 Mb

Kérem vegyék figyelembe, hogy a feltöltési idő sokkal hosszabb, mint a letöltés, és az utolsó napok, órák zsúfoltak. A hiányosan vagy hibásan feltöltött anyagokat a zsűri nem veszi figyelembe.
Megfelelő számú és színvonalú pályázat beérkezése esetén a Bírálóbizottság több is odaítélhető.
Építész fődíj és további díjak:

  • Diplomadíj fődíj: Archicad 27 teljes, kereskedelmi magyar verziójának 1 éves licence,
  • Diplomadíj oklevél, Diplomadíj dicséret oklevél pénzjutalmak, szakmai könyvek és tárgyjutalmak.
  • Belsőépítész tagozati díjazottjának: Archicad 27 teljes, kereskedelmi magyar verziójának 1 éves licence,

A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésének időpontjáról később adunk tájékoztatást.

A nyerteseket, illetve a díjazott terveket a Magyar Építész Kamara honlapján ( www.mek.hu ) és facebook oldalán, heti Hírlevelében, a MÉSZ honlapján ( www.meszorg.hu ) és facebook oldalán, valamint egyéb szakmai fórumokon is igyekszünk bemutatni (pl. nyomtatott szakmai sajtóban: Építész Közlöny és Építész Évkönyv, Magyar Építőművészet (MÉ), és online szakmai oldalakon: pl. meonline.hu, epiteszforum.hu, tervlap.hu stb..) megjelentetni.
A Diplomadíj pályázattal kapcsolatos esetlegesen felmerülő kérdéseket kizárólag e-mailen, Ulrich Tamás címére ( ulrich.tamas@mek.hu ) kérjük elküldeni.

Diplomadíj 2024 bizottság tagjai:

Elnök: Szalay Tihamér (MÉK alelnöke, az MMA tagja),

Tagok:

Beke András, Földes László (MÉSZ elnökségi tagjai), Vadász Bence (MMA rendes tagja).
Műemlékvédelmi Tagozat képviseletében: Nagy Gábor. Daragó László Attila
Belsőépítészeti Tagozat képviseletében: Kéry Balázs, MÉK Belsőépítészeti Tagozat Szakmai Minősítő Bizottság elnöke
Csavarga Rózsa, Fülöp Krisztina, MÉK Belsőépítészeti Tagozat Szakmai Minősítő Bizottság tagjai
Terület- és Településrendezési Tagozat: dr. Fiala István, S. Vasi Ildikó, Teremy Viktória
Táj- és kertépítészeti Tagozat képviseletében: Dr. M. Szilágyi Kinga (Ormos Imre Éremmel kitüntetett tájépítész)
Dr. Sallay Ágnes (MTA Tájépítészeti Bizottságának elnöke)
Andaházy László (MÉK Táj- és Kertépítészeti Tagozatának elnöke)
Budapest, 2024. augusztus 29.

Szalay Tihamér építész sk. dr. Hajnóczi Péter sk. Nagy Csaba sk.
a Diplomadíj bizottság elnöke a MÉK elnöke a MÉSZ elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük