Befejezi a félbemaradt erdélyi beruházásokat a bukaresti fejlesztési minisztérium, számos, a magyarok által lakott térségben lévő projektben szerepel az Országos Beruházási Társaságon (CNI) keresztül történő beruházások prioritási jelzése – közölte pénteken Cseke Attila fejlesztési a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleménye szerint.

A fejlesztési minisztérium élére másfél év után visszakerült RMDSZ-es tárcavezető bejelentette, hogy a szaktárca közvitára bocsátotta azt a kormányhatározatot, amely tartalmazza a CNI-n keresztül biztosított építkezéseket 2025-re vonatkozó prioritási utasításokkal.

Cseke Attila szerint céljuk, hogy befejezzék az elkezdett munkálatokat, és ne maradjanak félig felépített épületek. ” Az ország egy nagy építkezési telep volt az elmúlt években, ideje ezeket befejezni és a helyi közösségeknek átadni ” – idézte a minisztert az RMDSZ közleménye.

Az összköltségvetés egynegyedét 29 kiemelten fontos beruházásra költik, ezek közül több Erdélyben valósul meg – írták. A prioritási listán szerepel a sepsiszentgyörgyi jégpálya, a kézdivásárhelyi uszoda, a nagyszalontai Toldi élményfürdő, a kolozsvári zeneakadémia új campusa, a Temesvári Egyetem diákotthona, valamint a bánsági város orvosi és gyógyszerészeti egyetemének épülete.

Cseke Attila közölte: a költségkeret felé olyan beruházásokra fordítják, amelyek kivitelezése legalább 80 százalékban elkészült, legalább 40 százalékban valósult meg projektek, majd az újabb beruházások követik.

Mint írták, a költségkeret további 20 százalékát oktatásügyi infrastruktúrára, 15 százalékát víz- és szennyvízhálózati, illetve úthálózati beruházásokra, 10 százalékát egészségügyi infrastruktúrára költi. További 10 százalékát sportinfrastruktúrára, 5 százalékát kulturális beruházásokra, a fennmaradó részt adminisztratív épületek felújítására fordítják. Az erdélyi projektek közül a csíkszeredai kórház és a szászrégeni mozi felújítását emelték még ki.

Cseke Attila emlékeztetett: 2024 végén sikerült minden olyan beruházás elmaradt számlájára finanszírozást találni, amelyet a CNI-n keresztül fedez a fejlesztési minisztérium. A tárcavezető korábban közölte, hogy az RMDSZ 6,3 milliárd lejes (520 milliárd forint) tartozással vette át a bukaresti fejlesztési tárca irányítását, ezért prioritási sorrendet szabott meg a felhalmozott számlákra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük