A piaci várakozások szerint nőhet a befektetői aktivitás az idén a magyar kereskedelmi ingatlanpiacon, elsősorban a befektetői hangulat javulása, az Európai Központi Bank (EKB) alapkamatának csökkenése és az Ázsiából érkező külföldi működőtőke fokozódó jelenléte miatt – közölte a Colliers nemzetközi ingatlan-tanácsadójával az MTI-vel.
Hozzátették, hogy idén 2024-hez képest a befektetési volumen tekintetben is pozitívabbak a kilátások.
Az egyes szektorok közül elsőként az irodapiacot elemezték, amelyen a Colliers szerint a legnagyobb mozgások az állami, kormányzati irodák költöztetéséhez voltak köthetők 2024-ben. A szerződések között a szerződéshosszabbítások domináltak, a teljes bérbeadási volumen csaknem 60 százalékát tette ki, míg az új bérleti szerződések volumene 20 visszaesett az előző évhez képest.
A teljes budapesti irodaállomány 4,456 millió négyzetméterre nőtt, az átlagos üresedési ráta elérte a 14,1, a spekulatív üresedési ráta pedig a 17,5 százalékot; az üresedési ráták emelkedése 2025-ben tetőzhet.
A Colliers szerint mindezek mellett fontos, hogy az irodapiacon stabil kereslet érzékelhető, mivel a bérlők az irodaterek újragondolását, optimalizálását később ismét a területeik megtartásában, sőt bővítésében gondolkodnak.
A szerint az ipari ingatlanpiac teljes közleményállománya 2024-ben meghaladta az 5,5 millió négyzetmétert, ebből Budapesten 3,7 millió, vidéken pedig 1,8 millió négyzetméter áll rendelkezésre.
A jelenlegi ismereteik szerint 2026-ig további 587 300 négyzetméter új ipari ingatlan kerül piacra, ennek 43 százalékát már előre bérbeadták. Az üresedési ráta Budapesten 7,9 százalékra csökkent, míg vidéken enyhén nőtt és elérte a 6,8 százalékot. Mindezek azt jelzik, hogy a piac jól teljesít, a logisztikai és ipari ingatlanok iránti kereslet továbbra is magas.
Kiemelték, hogy a kelet-közép-európai régióban Magyarország vonzónak mondható. A szállítási folyosók vonzzák az érdeklődőket, az ázsiai logisztikai és gyártói cégek részéről is egyre nagyobb figyelem irányul ide.
Arra, hogy a kiskereskedelmi szektor 202-ben stabilizálódott, ki a vásárlóerő, a fogyasztás, illetve a reáljövedelem növekedésének. Utóbbi idei további növekedése, a magas turisztikai aktivitással párosulva, várhatóan a kiskereskedelmi forgalom további növekedéséhez vezet.
Közölték, a retail parkok továbbra is keresettek, főként az fenntartási költségek és a stabil vásárlói kereslet miatt. A kis parkok jellemzően nyitott és egyszerű elrendezésűek, ami csökkenti az üzemeltetési: kereskedelmi fűtési, hűtési és karbantartási költségeket. Az új kiskereskedelmi parkok fejlesztése azonban olyan akadályokkal szembesül, mint például a ” Plaza stop ” és a földterület-átsorolási problémák.
A bevásárlóközpontokat tekintve 2025 végén nyílik meg a 11 000 négyzetméteres Zenith Corso Zuglóban. Jelentős fejlesztés pedig csak a Duna Plaza esetében várható, ahol a jelenlegi épületet újjáépítik és bővítik.