Elhelyezték az új német nemzetiségi óvoda és bölcsőde alapköt Rátkán
Az elmúlt évek nehéz időszakai ellenére a hazai német nemzetiség idén 75 intézményben 1,6 milliárd forintos fejlesztést valósít meg – mondta Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Rátkán, az új német nemzetiségi óvoda és bölcsőde alapkőletételén.
Felidézte: a településen 175 évvel ezelőtt alakult meg egy tanteremmel az első elemi iskola, kiemelve, azért is kell emlékezni, mert oktatás és nevelés nélkül nincs jövő, nincsenek gyermekek, ezzel a településnek sincs következő évtizede vagy évszázada.
Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke ünnepi beszédében közölte, a vármegyében az előző fejlesztési időszakban 15 milliárd forintot fordítottak az önkormányzatokkal közösen száz óvoda és bölcsőde fejlesztésére. A munka folytatódik és már tizenhét nyertes pályázat megvalósítása kezdődött el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz humán infrastruktúra fejlesztését, gyermeknevelést támogató pályázatból, 5,3 milliárd forint értékben – fűzte hozzá.
Braun Árpád (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Németok Önkormányzatok Szövetségének Egyesülete) polgármester az alapkőletételen azt mondta, a jelenlegi óvoda épülete nem felel meg a hatósági előírásoknak, annak bővítése és átalakítása sem lehetséges, ezért döntöttek az új intézmény építése mellett. Úgy fogalmazott, a cél egy magas színvonalú, költséghatékony önkormányzati szolgáltatás biztosítása a helyben és a vonzáskörzetben élő családoknak.
A német nemzetiségi településen európai uniós támogatással 500 millió forintból építenek új óvodát, amit 70 millió forintos nemzetiségi támogatással egészítenek ki. Az épületben két csoportszobában ötven gyermek kap helyett, mellette pedig egy tizenkét férőhelyes bölcsődei részt és egy tornaszobát is kialakítanak. A munkálatokkal jövő őszre készülnek el.
Rátka, 2025. április 15. Tirk Sándorné korábbi polgármester, Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség Miniszterelnöki Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért felelős államtitkár Egyházi és Nemzeti Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága Nemzeti Főosztályának főosztályvezetője (bj) az új német nemzetiségi óvoda és bölcsőde alapkőletételén a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Rátkán 2025. április 15-én. MTI/Vajda János